Az erdőszélek, rétek, cserjéje, mely évszázadok óta mutatja az utat…

A rózsafélék családjába tartozó lombhullató, zárvatermő növény, mely rokona a szilvának.

Népi neve többek között a zabszilva is.

Kedveli a hegyoldalakat is, 1500 m tengerszint feletti magasságig megtalálható.

Európai, őshonos cserje. Fája kemény, nehezen törik.

Ágai tövisekben végződnek – tüskefa – , a termések is úgy néznek ki, mintha felnyársalódtak volna a sötét szürke  ágakra.

Levelei aprók, hosszúkás lándzsásak , finoman cakkosak, mint a szilvának.  Az új növény sarjakból fejlődik , a hoszan, messzire elnyúló anyanövény kúszógyökereiből  kialakult gyökérsarjtelepekből.


Virága apró, ötszirmú, szilváéra hasonlító. Termése szeptember környékén érik, viszont ekkor még erősen fanyar.

Édességét és puhaságát, a dér megcsípése által kapja, ekkor már élvezhető. Ezért ilyenkor szedik. Apró gömbforma, hamvas kékesfekete színűek. Felhasználása általában , mint bogyós-bokor társaié igen sokrétű.

Gyümölcse lekvárnak, dzsemnek (mézzel készítve), bornak, likőrnek, aszalva, vagy frissen fogyasztva. Húsok – vadak – mellé mártásként és ízesítőként is felhasználják, bimbóját, nyílott virágát, levelét teának.

Különlegessége az ellentétes hatása: Míg a lekvár hasfogó hatással bír, addig a virágzatból főzött teája hashajtó tulajdonságú.

Bimbó-teája vértisztítást és fogyást segítő. Kérgének teája nyugtató hatású.

Hashajtó és vizelethajtó teák gyakori alkolóeleme.

Vese- és vértisztító hatása is ismert, valamint ezek folyományaként méregtelenítő, vitalizáló. C-vitamin tartalma rendkívül magas,

Bogyója erősen festő, kérge cseranyagot tartalmaz, fonalak, szőttesek és bőr kikészítésére és festésére is használták. Valamint régen tinta helyett is használták, s ennek érdekessége, hogy az írás színe idővel sötétedett az elvárt kifakulás helyett…