A tyúkudvarok kedvence volt régen, de tömény édessége a párlatkészítésben is fontos alapanyaggá tette.

Az eperfa, a rózsavirágúak rendjébe, az eperfafélék családjába tartozó lombhullató, akár 10 m magasra is növő fa.

Lombja sűrű, ezért jó árnyékadó. Porzós és barka virágzattal is rendelkezik.

Európa nagy részén elterjedt, Közép – Ázsiából, és Kínából eredeteztetik. A telet jól bírja, talajban nem válogat. Fehér és fekete – nagyon sötét lilásbordó – termést adó változatai ismertek.

Kártevője az amerikai szövőlepke – melynek hernyói kieszik a leveleket, amiből csak az erezet marad – sok útmenti eperfát pusztítottak el.

A háború utáni ínséges időkben ezt kihasználva sok tanyán eperfát telepítettek és selyemhernyóval kezdtek el foglalkozni. A fák leveleit leszedve, azzal etették a hernyókat, majd, mikor bebábozódtak adták le jó fizetségért a gubókat, melyekről sok méternyi selyemszálat gombolyítottak le…

Gróf Széchenyi István 1840-ben megjelent írása: „Függelék Gróf Széchenyi István értekezéséhez a Selyemrül”, 74 oldalon taglalja ezt.

A gyümölcse frissen nem tárolható, mert nagyon gyorsan, akár órákon belül megromlik. Ezért befőttként, lének, szörpnek, mélyhűtve, párlatnak, és gyümölcsbornak készítették.

Cukortartalma éretten rendkívül magas. Íze a szederhez hasonlatos, erdei íz.

A fekete erősen fest, a nyelvet, kezet, a követ hová leesik, a ruhát befogja, nagyon nehezen távolítható el, így ezt kihasználva színezésre is használták.

A városi közteteken e tulajdonsága miatt nem volt kedvelt.

A fáról csak a teljesen érett gyülölcs hullik le, és a fa alatt erjedésnek is indulhat…

Elhúzódó érésű, akár egy hónap is eltelik, mire az első szemtől az utolsóig megérleli a gyümölcsöket, június – július.

Gyógyhatással bír, gyökérkérge, levele, gyümölcse.

Elsősorban az ázsiai gyógyászatban használják.

A fehér eperfa leveléből készített tea használatos volt: szemgyulladásra, köhögésre, tejelválasztás fokozására, megfázásra és szájüregi betegségek kezelésére. A gyümölcsöt székrekedés esetén hazsnálták, hashajtó hatása miatt.

Az ágak főzetét reumára használták.

Féreghajtóként, lázcsillapításra, diabétesz kezelésére, ödéma- és gyulladás csökkentésére a gyökérkéreg főzetét alkalmazták.

Levele izomerő – fokozó, vércukorszint csökkentő és antidiabetikus hatással bír.

Az eperfa is több célra volt használatos, mint a bodza. Belőle nem szerszámnyelet, hanem hordót készítettek, mely aromájával ízesebbé tette a benne tárolt nedüt, s a fa sárga színe meg is festette azt. Igen kemény , alig szegezhető.

Fekete szederfa (morus nigra) népi nevén giligán.

Nagyon hasonló a fehér eperfához, apró különbségek jelzik, hogy mégsem eperfa. Levele durvább tapintású, így a hernyók nem igazán bántják. Májusi virágzás után június-júliusban folyamatosan terem. Az érett gyümölcs fimon érintéstől is lehull, az értelent letépni is nehézkes.

Termése rövidebb, mind a kocsánya, mind pedig maga a gyümölcs is. Inkább kerekebb, mint hosszú. Íze a szederével hasonlatos. Kiválóan felhasználható szörpnek, lekvárnak, azonnali fogyasztásra, mélyhűtésre, és aszalványnak is. Nagyon ritka fa. A fehér eperfa feketegyümölcsű változatával sokan összekeverik.