Amióta világ a világ, s mióta az első ember lemászott a fáról, fogyasztotta, hasznosította a természet adta bogyókat, gyümölcsöket.

Kereste a számára megfelelőt, azt mellyel öltözékét színesítheti, bőrét illatozhatja, és az ízletest, mellyel étvágyát csillapíthatja.

     Sok száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az egyerű gyümölcsfogyasztóból eljusson addig, hogy saját magának alakította a gyümölcsöket, hogy azok tárolhatóak legyenek, betegségekkel ellenállókká váljanak, és teremjenek olyan körülmények között is amely nem éppen a legideálisabb a számukra. De az ember mindenre képes. Ha akar…

     Gyümölcseink többnyire fák és bokrok termései. Melyek a tavaszi virágzást követően, a méhek jótékony munkájának, a beporzásnak köszönhetően a nyár folyamán nőnek, fejlődnek ízletes, zamatos terméssé.

     Tavasszal, mikor éled a természet, hosszabbodnak a nappalok, emelkedik a hő-mérséklet, és éjszaka sem csökken már fagypont alá, megindul a fák nedvkeringése. Kipattannak az ágakon áttelelt rügyek, új fű serken a fák töveiben, megjelennek a pitypang első virágai, melyek a méheket munkára hívják, hiszen a virágpor most nagy kincs az új nemzedék felneveléséhez. Zsongásuk előcsalja a többi, télire elhúzódott rovartársaikat.

Énekelni kezdenek a madarak és megkezdődik visszavonhatatlanul a tavasz, a kikelet, az új élet hajnala…